Tavaszi megújulás

Iskolánk parkgondozó diákjai megkezdték a tavaszi munkálatokat. Rendbe tették az évelő ágyásokat és környékét, ezzel teret adva az előbújó kis növények egészséges fejlődésének. A munkálatok mellett időt szakítottak tantermük dekorálására is. 

parkosok

Bújj a bőrömbe

Az érzékenyítés jegyében 2019. február 27-én délelőtt az iskolánk jó gyakorlatának, a Bújj a bőrömbe programnak a lebonyolítására került sor.

Intézményünk dolgozói és tanulói örömmel mutatták be a fogyatékos fiatalok világát az ép társaiknak és hívták őket közös játékra, ismerkedésre. A vendégeink olasz, török, román és magyar középiskolások és kísérőtanáraik voltak. A közös jelnyelv, az angol próbálkozások, a mosoly és a könnyek az arcokon jól mutatták a közös program érzékeny és örömteli pillanatait.

Vendégeink hálás szívvel mondtak köszönetet az élményért és a tapasztalatokért.

bujj2019-COLLAGE

Az album megnyitásához kattintson a képre!

Asztalitenisz

Kollégista diákjaink eredményesen szerepeltek a Megyei Kollégiumok XIII. Asztalitenisz Versenyén, a Verebélyiné Tóth Marianna Emlékversenyen.

Kategóriájukban a lányoknál Horváth Erika I. helyezett lett, Bacsó Beáta II. helyezett. Fiúknál Farkas Attila II. helyezett, Alexa Mihály III. helyezett.

Gratulálunk az eredményhez!

csoportkép
Kupa

Bál

2019. 02. 22-én került megrendezésre az Alapítványi Bál, iskolánk 20. éves fennállása alkalmából. Egyúttal megünnepeltük az Akadálymentes Tanulásért Alapítvány 10. éves születésnapját is. A jó hangulatú estéről táncház, zsonglőr, hastáncos, ének, tombola és a finom ételek gondoskodtak.

Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen formában támogatta a bál létrejöttét, sikerét.

Külön köszönjük fellépő vendégeinknek, hogy megtisztelték jelenlétükkel iskolánkat:
Koi Eszter
Dr. Granville Pillar
Ruzsinszki Norbert
Guba Néptáncegyüttes
Barta Band

bál2019.

Kosárlabda

Országos Kosárlabda Diákolimpia DöntőBudapest, Tüskecsarnok, 2019. 02. 21. Nyíregyházi Ridens csapata II. helyezésKülöndíj: Alexa Mihály a torna legjobb fiú játékosa cím.

Csapattagok: Erdei Dániel, Huszti Dániel, Farkas Attila, Alexa Mihály, Lukács Richárd, Farkas Krisztián, Lakatos Csaba.

Kísérőtanár: Lőrinczi Péter

kosar201902.jpg

Farsang

A farsangi mulatság a kollégiumban is folytatódott. A diákok filmvetítés, 6 állomásos ügyességi sportvetélkedő, valamint farsangi kvíz és álarckészítés közül választhattak, ki- ki saját érdeklődése szerint. Hagyományainkhoz híven kollégáink szívüket- lelküket beleadva ízletes fánkkal lepték meg a diákokat. Az estét egy fergeteges disco zárta.

2-COLLAGE-kolifarsang2019

Az album megnyitásához kattintson a képre!

Farsang

2019. február 14-én egy emlékezetes és jó hangulatú farsangi mulatságban volt része a nyíregyházi Ridens diákjainak és tanárainak. A zenés produkciók és táncok megteremtették a vidámságot, a műsorok közötti tombolasorsolásokkal pedig Fortuna kegyeltjei ajándékokkal és finomságokkal térhettek haza aznap. 

collage_farsang2019